Kísérletező jellegű a nem-szokványos térbe helyezett kamaradarab, amit Neil LaBute egyszerűen szállodai szobában képzelt el. B. Fülöp Erzsébet rendezői koncepciója kongruens a szerzőjével, hiszen az előadást egy szállodai "apartmanba" ülteti, mintegy megteremtve azt a bensőséget, amit a darab megkövetel. Mintha a tévéállomások adásdömpingjéhez szoktatott néző titkon őrzött, rejtett szándékával packázna, miszerint kifelé a konvencionálist mutatja, közben majdnem beteges kíváncsisággal kutakodik a mások szobatitkaiban, intim szférájában. Ritkán adatik meg az alkalom, hogy ne csak az üvegen keresztül, mintegy a kirakatból nézhesse végig embertársai magánügyeit, vergődéseit, szenvedéseit, hanem érezhesse a saját bőrén, szemét a karnyújtásnyira játszó színészeken legeltesse, hallhassa minden kis neszét, orrcimpái pedig felszippanthassák a körüllengő illatokat-szagokat. Ilyen milliőben bemutatott eseménysorozat, amiben a szereplőket ütközteti és problémájukat boncolgatja, néhol felrúgva a szalonképes helyzetekhez és nyelvezethez szoktatott/szokott normarendszert, felháborít avagy épp ellenkezőleg, a tudatalattit simogatja, kényezteti, kinek-kinek vérmérsékletétől és beállítottságától függően. Kényes pszichoanalitikus elemzést, diagnosztizálást végez a szereplőkkel, miközben távol áll tőle terapeutának is lenni egyidőben. Fellini Édes élet című filmje is csupán bemutatja az akkori társadalom ki nem mondott, titkolt, ám köztudott aspektusait, de gyógymódot nem kínál fel ezen tünetek gyógyítására.
Két síkon haladhat a cselekmény, a néző habitusától függően. Az első szerint egyszerűen egy nősülés előtti harmincas férfi kezdeményezése látható, miszerint a nagy lépése előtt el szeretné dolgozni az el nem fércelt szálakat. Szállodai szobába hívja volt barátnőit, nőit, együtt felelevenítik a nem mindig vidám eseményeket, leginkább az elválásukat okozó pillanatokat, cselekményeket, egymás fejéhez vágják és szemébe mondják a sajgó, fájdalmas, néhol kínzó dolgokat. A találkozások kezdetén tapasztalható fellángolás, néhol szexuális vonzalom, lankad, lassan kimúlik, a találkozások fuccsba mennek, sikertelenekké válnak. Ez a modern ember egyik gyöngéje: képtelen megoldani saját problémáját, legtöbben lelki vigaszért pszichiáterhez fordulnak. Segítségül, mintegy pótcselekvésként, egy pohár itókával bíbelődnek, sós mogyorót ropogtatnak, miközben arról fecsegnek, mit kellett volna tenni évekkel azelőtt. Természetesen, az álmodozás, a folyton elvágyódás, a karrier délibábja ott lebeg a férfi szeme előtt, miközben a tinédzserkori nemtudomságára, naivitására hárítják a szakítás okát. Jó alkalom kitárulkozni, elvégezni az ún. önkritikát. A férfi zárómonológja a fogyasztói társadalomban bármi úton és áron felfelé törő és törekvő karrierista önkitárulkozása, önelemzése. Évek multán talán csak annyi marad, hogy majd egymást bejelöljék a fészbúkon.
A második olvasatban pedig a férfi, életének jelentős pillanatában, elvégezné azt a nélkülözhetetlen lélektani elemzést, aminek folytán helyére rakja a felgyülemlett salakot, levezeti a feszültségeket, rendet teremt emlékeiben, tiszta vizet önt a pohárba. Csakhát, erre nem mindenki képes, sokan önmagukba zuhannak. Hajlok ezen olvasat felé, mivel rendezőileg az előadás nemesebbé válik. Egy szállodai szobában a férfi menedéket keres a virtuális világban, régvolt partnernőivel cseverészik a világhálón... Jótündérként mutatkozó felsőbb lény igazgatja a lélekelemzését, egy kedves angyalka, aki valóságontúli magaslatokba emeli a pszichoanalitikus emléksorozatot. A megidézett nők ki-bejárnak a színházi térként szolgáló szobában, ami végülis a férfi emléktárának színpadi leképezése. A., mint angyal, fricskákat is osztogat, megvicceli a férfit, mint Puck a Szentivánéji álomban vagy a Törpe a Twin Peaks-ből, vezeti az emlékfonalat, az önmegismerés folyamatát, mígnem pőrére vetkőzteti hősét, kitárulkozván titkait, pályafutásának sötét bugyrait, megalkúvóságát. Nem véletlenszerű tény, hogy a testi tisztálkodását a kitárulkozás nagymonológja követi.
Kinda Szilárd alakítja Guy szerepét. Itt megállnék egy kicsit: az angolban férfit, srácot, palit, hapsit jelent. Kezdetben azt hinnők fiatalemberként csatangol a világhálón, ezúton csalogatja szállodai kéglijébe, hálójába a nőszemélyeket. Amint sorra elvégzi velük a tervezett lelkiismeret-mosdást, Kinda olvasatában Guy lépésről-lépésre felnőtté, éretté válik, majdhogynem összeroskad a múlt súlya alatt. Szakmai pályafutásának és magánéletének bugyrai között vergődik. Kifelé kiegyensúlyozott, szakmailag sikeres képet fest, míg a fejében kínzó emlékek, gondolatok gyötrik, szívében vérző sebek teszik elviselhetetlenné az életét. Bizonyára a nősülés, ami kiváltotta benne a múlt lezárását, nem hozza meg a kívánt eredményt (talán mentőövként kapaszkodik bele?). Guy-t végülis a zárómonológban ismerjük meg igazán, amikor tálcára kiteríti valós énjét. Kinda Szilárd remekül közvetíti a szerep rezdületeit, felfelé ívelő belső feszültségét, alkotó munkájának eredménye emberközelbe hozza a minuciózusan felépített, sokélű és -arcú mai embert, a fogyasztói társadalom egyik fontos alkotóelemét.
Borbély B. Emíliának különleges feladattal kell megbírkóznia. Egyszemélyben öt női szerepet kell előadnia, de nem "valami nőket", hanem egytől-egyig jól körülhatárolt egyéniségeket. Szandi egy, a családjával elfoglalt és elkötelezett átlagos nőszemély, akit megviselt és mélyen megsértett Guy ifjúkori, felelőtlen szakítása. Szandi emlékei mélyebbek, mint a férfié, sajgóbbak, fájdalmasabbak. Számára a hetykén odadobott "ha akarod, jelölj be a Facebook-on" semmit sem old meg. Szandi továbbá sem fog szabadulni a középiskoláskori sérelmektől. Tili, a második nő, homlokegyenest Szandi ellenpontja. Könnyed, kacérkodó, kalandvágyó, a dolgokon könnyedén átsikló, az életet nagykanállal habzsoló, a szexust, mint napi kötelezettséget és szórakozást kedvelő, kultúrálatlan partnere volt Guy-nak, és azóta sokaknak. Életelve a "Rá se ránts!". Linda kimért házasasszony, mondhatni sikeres a pályán, rigurózus minden tettében és beszédében, a halandzsát másra hagyja. Tudatosan érkezik a meghívásra, tudja, hogy a jóvátétel nem lehet komoly Guy részéről, csupán egy jó ötlet, egy "grandiózus gesztus". Packázik Guy-jal, felkínálja magát az elmúlt kapcsolatuk emlékére, ám érezteti kiábrándultságát, mivel szerelmes volt a megígért holnapba. Végül, ugyanúgy, mint a férfi tette anakidején, lelécel. Emi is csupán bosszúból fogadja el a meghívást a légyottra, őszinteségi gyakorlatnak veti alá meghívóját, régenvolt szerelmét. Érzelmi terorristának titulálja Guy-t, mivel "azt csinál amit akar, sok mindenkivel leművel oly módon, hogy sérüljenek". Közben a rejtett mikrofon elárulja, hogy Guy csupán megrendezte a találkákat, hogy a legújabb könyvéhez anyagot gyűjtsön. Ekkor pattan ki Guy önelemző monológja, ami le is zárja a sorozatot. Minden marad a régiben... Összevetve, megállapítható, hogy Borbély B. Emília, aki a képzeletvilágból előlépett nőt is alakítja, pályája küszöbén megcsillogtatta szakmai adottságait, sokszínűségét, komolyságát, hozzáállását.
B. Fülöp Erzsébet rendezőileg átemeli az előadását a képzeletvilágba, ugyanis egy fiktív szereplővel toldja meg a őszinteségi ömlengés estéjét. Mintegy útbaigazítóként, de az események karmestereként egy légies szereplőt visz az előadásba, akit nevezhetünk Angyalnak, Angyalkának, vagy csak kurtán A.-nak, aki leginkább Guy szemére álmot hozó cseppeket hint, amint Puck is teszi. A rokonszenves, csipkelődő, gyerekded nő lenne Guy ideális partnere? Ám tudjuk, hogy ez egy megfoghatatlan délibáb.
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió közös alkotása
Valami csajok, avagy Egyszeröt [Some Girl(s)]; írta: Neil LaBute;
Fordította: Nagy Imola;
Rendezte, díszlet, jelmez: B. Fülöp Erzsébet;
Zenéjét adaptálta és megvágta Boros Csaba és Kovács Károly, B. Fülöp Erzsébet válogatása alapján;
Szereplők: Borbély B. Emília (Szandi, Tili, Linda, Emi, A.), Kinda Szilárd (Guy).
Az előadás időpontja: 2015. szeptember 3.;
Marosvásárhelyi Concordia Szálloda;