Home

Home
Cititi-ne pe FacebookUrmati-ne pe TwitterFeed RSS gratuit

Spacer

Agenda LiterNet  Sageata  Cronici teatru  Sageata  A gondnok / Îngrijitorul

Articol publicat exclusiv pe LiterNet.ro

A tehetetlenség drámája - A gondnok


februarie 2016
TextText mai micText mai mare
Versiune imprimabila Adauga cu AddThis
Ha visszakanyarodunk az időben, a második világháborút követően Nagy-Britanniában elindult egy művészeti irányzat, amely átitatta az irodalmat (a drámairodalmat is), színházat, filmművészetet, zenét, képzőművészetet. Legfőbb célja bemutatni a lepukkant egzisztenciájú és kilátástalan sorsú emberek életét, világát, sajátos angol stílusban, néhol humorral, keserédesen vagy csontig hatoló kegyetlenséggel. Dühöngő ifjakként ismeretesek a stílust felkaroló művészek. Harold Pinter is közéjük tartozik, ifjúkori drámáinak legismertebbje A gondnok, ami épp most került a Spectrum Színház műsorába.


A dráma nem szól majdnem semmiről. "Történik London nyugati részében, egy házban" - figyelmeztet a szerző. Egy háznak nevezett hodályban, ahol a rendetlenség a lelke mindennek. Ahol az élethez hasonló valami zajlik, valami megfoghatatlan, nyomasztó, valóságszagú. Három ember ütközik egymáshoz, mint három lélek nélküli tárgy, majd hatványozott erővel ellökődnek egymástól. Szó sincs vonzalomról, hiszen mindhármójuk képtelen erre, csupán emberek lévén, szükségét érzik a párbeszédnek, a kommunikációnak, az eszmecserének. Mindhárman csupán próbálkoznak, de képtelenek kiépíteni egy igazi, emberközti kapcsolatot. A fogyasztói társadalmak sajátos rákfenéjével nézünk farkasszemet, az ún. elidegenedéssel. A szereplők párbeszédet folytatnak, de a lényeges gondolatokat elhallgatják. Félreértések, egymás melletti elbeszélések sorozatát indítják el, amely áradat nem talál medrére. Ily módon esnek szét, vesznek el egzisztenciák, embercsoportok, társadalmi rétegek vagy éppen társadalmak. Tetten érhetőek a bevándorlás velejárói, az idegen országokból bejött, integrálódni akaró vagy éppen nem akaró embercsoportok életvitele és a bennszülöttekre tett hatása. Furcsamód, talán a történelem fintoraként, Harold Pinter darabja mintha napjainkban íródott volna.

A szereplők jót akarnak egymásnak, segíteni akarnak egymáson, de képtelenek a jótettre. Felvázolják, elindítják a folyamatot, de nem töltik ki lényeggel, nem viszik végig a dolgot. Minden fennakad, mint a csüngő veder, ami felfogja a néhány csepp esővizet, ami beszivárog. Segítésképtelenségük okozója az önmegismerés hiányában kereshető, hiszen Davies, az öregember legfőbb célja eljutni egy megnevezett helységbe, ahol megszerezheti az elveszett bizonyítványait, személyazonosságát. Aston pedig fel szeretné magának építeni a "sufniját", mert addig ő egy senki. Sőt, Mick is abban sürög-forog, hogy kiképezzen magának egy lakható helyet. Ezek az emberek egy felbolydult világban bolyonganak. A darab (és az előadás) megoldatlanul hagyja a felvetett problémákat.

Ezidáig minden a régi, mondhatnók, hiszen a darab több mint fél évszázada műsoron van a világ színházaiban. Hogy mivel lehet megtoldani, ütőssé tenni az előadást, nos ez a rendező dolga elsősorban. Kovács Levente rendezői változatában nemhogy szabadjára engedte tobzódni Szélyes Ferencet Davies szerepében, a két másik szerep róvására, hanem beleláttat egy nőt is, aki előlibben a semmiből, majd el is tűnik, úgymond hangsúlyosabbá téve Aston monológjait. Amíg egy szimbólum erejével bír, nincs semmi baj vele. Akkor válik hiábavalóvá, sőt, zavaróvá, az előadás zárójelenetében, amikor légi, fiktív személyből földivé válik, miközben a koncepció szerint nem lépett ki a képzelet világából, s átlósan végigpásztázza a színpadot, sértőn kopogó cipőben. Most akkor hogy van? Szerintem teljesen hiábavaló volt belevinni ezt a "jelképet", mert amint mondják "nem oszt, nem szoroz", ha megemelné az előadást, némi fifikával megtoldva, üsse kő, de ebben a kontextusban egy felesleges nyűg. Bizonyára érdekesebb maradt volna, ha a plakát szerint a csüngő vödörben marad, néha megmozdítaná a vödörből kilátszó lábait.


Kovács Károly Mick-je első látásra, benyomásra kiegyensúlyozott életet élő fiatalember, városi vagány, akiben nem rezdül oly könnyen a haraszt, mégis egyedül van, képtelen álmait megvalósítani. Minden marad a mondatok szintjén, a hiábavaló, elpuffogtatott mondatok szintjén. Ő is egy gondnokra vágyik, aki nem házgondnok elsősorban, hanem az ő és testvére életének, életvitelének a gondnoka lenne. Kovács Károly alakításában Mick egy energikus mitugrász, nagyvárosi fiatal, akinek nehéz szembenéznie hibáival, múltjával, kilátásaival. Kapaszkodókat keres.

Kinda Szilárd Astonja az előadás legtitokzatosabb figurája, alig találni józan magyarázatot cselekedetére, miszerint önzetlenül segíteni akar egy hajléktalan idős emberen. Azt hinnők, egy született szamaritánus, aki felebarátjával megosztja saruját és az utolsó falat kenyerét is. A saru-szimbólumot Pinter bele is szövi a cselekménybe, a darab szövegébe. Monológjaiban döbbenhetünk rá, hogy Aston végtére is egy esendő, beteg ember, aki megjárta az idegklinikák bugyrait, az elektrosokkok nem éppen kényelmes terápiáját. Szegény pária, cél nélkül bolyong a városban, egy párhuzamos világban él, a saját maga által kitalált és felépített képzeletvilágban. Napjait barkácsolással, hasztalan dolgokkal tölti, miközben egy igazi, lakható "sufniról" álmodozik. Aston idegrohamos monológjait Kinda Szilárd apró gesztusokból építi fel, a rezegtetőt megjárt ember sajátos vonaglásaival, gesztusaival. Óriási rendezői baki volt ezekbe a túlfűtött jelenetekbe belegyömöszölni mindenáron a képzeletbeli nőt, aki eltereli a figyelmet a lényegről, néhol kilúgozza ezen pillanatok feszültségét, tragikumát. Szerencsére, Kinda Szilárd felülkerekedik ezen a rendezői utasításon, csapdán, útvesztőn.


Az öregember szerepére Szélyes Ferencet kérték fel, aki művészi pályája egyik legfontosabb állomásán halad át, mint egy elszabadult gyorsvonat. Távol áll összehasonlítani más előadások Davies-ével, mivel nem helyénvaló, ám a darab legmarkánsabb szerepében nem elvégezni a mélyfúrásokat, megbocsáthatatlan hiba. Egysíkú szövegmondással, handabandázással, nagy garral és széles gesztusokkal nem lehet egy ilyen kaliberű szerepet megoldani. Tekintete üres, mintha csak az lenne a legfontosabb, hogy a szöveget elmondja, semhogy megtöltse hússal-vérrel-élettel, színekkel. Maga köré épít egy láthatatlan üvegfalat, amin nem üt át a szó ereje, a cselekvés energiája. Pusztán elpuffogtatott, tartalom nélküli mondatok sorozata hagyja el a száját. Pedig adva van az első felvonás végén, hogy ő saját magát is keresi. Ezt kellett volna meglovagolni! Pedig A gondnok jutalomjátéka lehetett volna!

Márton Katinka-Emőkének a rendező által kitalált szerepet kell eljátszania. Hálátlan szerep. A fenti hibákból fakadóan a Nő nem egy napsugárból vétetett tünemény, hanem kirívóan vörösbe öltöztetett ledér, aki végigtrappol a színen. A kevesebb több lett volna! De mindenért a rendezés okolható. Sejtem, hogy a színpadképért, a jelmezekért és a műkedvelő színjátszást súroló zenei aláfestésért is.

Igen, A gondnok a tehetetlenség nagy drámája.


Marosvásárhelyi Spectrum Színház
A gondnok; Írta: Harold Pinter
Fordította: Bartos Tibor
Rendező: Kovács Levente
2015. november 14
Fényképek: Márton László
Szereplők: Kovács Károly (Mick), Kinda Szilárd (Aston), Szélyes Ferenc (Davies), Márton Katinka-Emőke (A nő).



 Toate articolele despre A gondnok / Îngrijitorul


0 comentarii

Click pentru a mări imaginea


Resurse

 Alte articole de Attila Stracula


Alte articole

 Drama neputinţei - A gondnok / Îngrijitorul, Attila Stracula


SCRIEŢI LA LITERNET

Scrieţi o cronică (cu diacritice) a unui eveniment cultural la care aţi participat şi trimiteţi-o la [email protected]. Dacă ne place, o publicăm.

Vreţi să anunţaţi un eveniment cultural pe LiterNet.ro? Îl puteţi introduce aici.


PUBLICITATE




CITIŢI-NE PE FACEBOOK


Spacer Spacer